Selecteer een pagina

Amikor elkezdtem blogolni, logikusnak, vagyis ésszerűnek tűnt, hogy angolul írjam a bejegyzéseimet, mert az ismerőseim jórésze (legalábbis Facebook-on) nem magyar nyelvű. Aztán láttam, hogy egy magyar nyelvű írásom mennyi embert volt képes elérni, megérinteni (köszönhetően édesanyámnak is, aki az akkori megosztott posztom alapján egy kisebb influenször lehet :)) és azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha magyarul próbálnám meg ezt a blogolást. Na de nem megy ez olyan egyszerűen…  És nem csak azért, mert angol billentyűzeten kell írnom és a hosszú ‘í’-ket a posztom végén egyesével kell kijavítanom, hanem mert a mindennapi kommunikációmban már nincs is annyira benne a magyar. Ennek pedig az az eredménye, hogy néha sikerül olyan magyartalan mondatokat alkotnom, amit visszaolvasva én is alig értek (és már semmi sem látszik abból, hogy annó 5-ösre sikerült magyarból leérettségiznem…).

Amikor az ember kiköltözik külföldre, kénytelen az adott ország nyelvén vagy egy harmadik, közvetítő nyelven kommunikálni. Sokan még külföldön is megkeresik saját honfitársaikat, mert egy új környezetben jó, ha az ember mégiscsak ismerős nyelvet hall. Hogy Kozma-Vízkeleti Dániel pszichológus urat idézzem: ‘Ami megszokott, az ismerős és ami ismerős, az biztonságos.‘ Na és amiben a leginkább hiány van egy új, különösen külföldi környezetben, az a biztonság érzése. Minden új. Nem csak a nyelv maga, hanem akár elmenni egy élelmiszerboltba és tejfölt venni (vagy valamit, ami rá hasonlít). A vicces az egészben, hogy sokunkat pedig pont ez a kaland, az ‘új, bizonytalan’ érzése csábított külföldre. Vajon helyt tudunk-e állni egy ismeretlen környezetben?

Csakhogy azt látom, hogy akik honfitársaikat keresik fel, sokkal nehezebb dolguk van integrálódni a helyi környezetbe. Nincs akkora kényszer, hogy megértessék magukat, mert nem kell feltétlenül, mindig mindenkor a helyi nyelven megszólalni. Viszont tény az, hogy egy kultúrát csak akkor értünk meg igazán, ha megértjük a beszélt nyelvét is. Ezt egyébként nem is feltétlenül csak külföldön tudjuk átélni – ha új emberekkel talalkozunk is rá kell találnunk arra, hogy a másik átvitt értelemben milyen nyelvet, közlési formát használ gondolatai kifejezésére. Ezáltal tudjuk csak igazán megérteni egymást.

Pár éve már elmondhatom magamról, hogy három nyelvet beszélek anyanyelvi szinten, ezért sokan meg szokták kérdezni, hogy milyen nyelven gondolkodom. Amire nekem mindig az a válaszom, hogy ‘attól függ, milyen szituációra gondolok’. Ha a páromról vagy helyi dolgokról van szó, hollandul szólal meg az a hang a fejemben. Ha régi, otthoni dolgokról, akkor magyarul. Ha pedig üzleti dolgokon agyalok, angolra vált a hangocska. Egyelőre még nem fedeztem fel különbséget a hangokban, úgyhogy talán még nincs szó disszociatív személyiségzavarról, mindenesetre elég vicces sziutációkat képes alkotni ez a hármas. Különösen, ha fáradt vagyok kavarodik össze minden és képes vagyok magyarul reagálni páromnak. De volt olyan is, hogy amikor magyar-holland társaságban eltűnt a holland fél, mi folytattuk angolul vagy hollandul és kellett pár pillanat, mire rájöttünk, hogy ‘ja, visszaválthatunk magyarra!’

Állítólag azoknak a gyerekeknek, akik kétnyelvűen nőnek fel, másféle kapcslódásai alakulnak ki az agyban. De hogy van ez azokkal, akik később, 20 éves koruk felett tanulnak meg magas szinten más nyelven? És mi van a személyiségükkel? Az elején én sokszor éreztem azt, hogy más a hangom, viselkedésem attól függően, hogy milyen nyelven szólalok meg. Most így, 10 év után mondhatom el végre, hogy talán mindegyik személyiségemnek sikerült közös nevezőre jutnia, hogy egy ‘Diát’ alkossanak.

Egész életemben lenyűgüztek a nyelvek és különböző kultúrák. Számomra hihetetlen az, hogy emberek teljesen más háttérrel, nyelvvel, metafórákkal, fogalmakkal mégis képesek megérteni egymást, és képesek közösen csodálatos dolgokat létrehozni. Az elmúlt 6-7 évben abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a munkám során sok helyen járhattam a világban. Ennek köszönhetően egyetlen egy következtetést sikerült levonnom: mindegy hogy honnan jövünk, milyen nyelven beszélünk, mind emberek vagyunk. Végül mindannyiunkat ugyanazok a bajok, örömök érnek. Mindannyiunk szeretne boldog és egészséges lenni, bármilyen nyelven is fejezi ki önmagát. A nyelv ezért csupán az érzelmek kifejezésének egyik eszköze.  Egy mosolyt vagy ölelést a világ bármelyik pontján ugyanúgy fordítják.

Related posts: 

Corona sucks. But at least I started this blog.

Corona sucks. But at least I started this blog.

The year of 2020 will be for sure one of the weirdest years of our generation. Imagine that someone has been in a coma the whole year then when he wakes up in 2021 and asks: ‘How was your year? What did you do?’ - how will you answer? For many people this year feels...

Making a difference – the Rwandan experience

Making a difference – the Rwandan experience

This is an old repost from 2017. I wrote the below after having worked in Rwanda for a week and after 3 years, I still stand by my point. Especially now that I haven’t been able to visit this amazing place in almost a year. This is going to be a story of absolute...

Every girl needs her dad.

Every girl needs her dad.

It’s been 10 years… And I have never actually talked about my Dad to many people before. Not that people really ask actually. I have the feeling that they don’t dare to ask in order to not upset me. But it’s okay. They can ask. I’d love it if they asked so I could...

Email

contact@dianatoth.nl

You can also follow me on

Facebook and Instagram!